TÖBB MINT ISKOLA!

Baptista Tehetségsegítő Tanács

A BTST 2014 decemberében alakult meg, azzal a céllal, hogy a baptista intézmények magas színvonalú tehetséggondozó tevékenységében érvényre jussanak az egységes szakmai szempontok és az intézmény célcsoportjának speciális igényei, szükségletei. A BTST elkötelezetten segíti, hogy minden baptista intézményben biztosítottak legyenek az adott korcsoportnak megfelelő tehetséggondozó munka szakmai feltételei.

57 intézményünkből 28 regisztrált TP, ebből 1 akkreditált, 7 kiváló akkreditált, 2 kétszeresen kiválóra akkreditált TP, és 1 Európai Tehetségpont címet nyert el. Regisztrált tehetségpontjaink 40 %-a akkreditált. A 2016/2017. tanévben két intézményünk a Minősített Tehetséggondozó Műhely elnyerésének második fordulójába is bekerült, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája magas szintű munkájával 2020. december 31-ig  e címet birtokolja.

A 2017/2018. tanévben 8 intézmény készül az akkreditációra, 6 a regisztrációra.

A 2016/2017. tanévben 4 tehetséggondozó műhely jött létre, 8 műhelymunkán 300 fővel vettek részt az érintett pedagógusok a tehetségtámogató tevékenységek megismerése céljából. Közös szakmai fejlesztés eredményeként elkészült a BTST Stratégiája. Célja, hogy a baptista intézményekben a szakmai ajánlások figyelembevételével olyan egységes keretek között működő, az intézmény specifikumaira építő tudatos, tervszerű tehetséggondozó munka valósuljon meg, ahol lehetősége nyílik minden gyermeknek saját erősségei felismerésére, képességei kibontakoztatására.

A BTST partnerként közreműködik különböző tehetséggondozó tevékenységekben is: a középiskolások számára 2 évente a Színek, az általános iskolások számára a Gyöngyhalász és a Színjátszó tehetségkutató kerül megrendezésre, ahol 1400-1500 tanuló mutatkozik be egyéni és csoportos formában, a művészetek igen széles skáláján.

Versenyek, találkozók, táborok megrendezésére is sor kerül minden évben közel 40 tanulmányi, művészeti, sport, szakmai verseny valósul meg a BTST közreműködésével. Az óvodás korosztály számára az Őszi csodák kiállítás egyszerre kulturális találkozó és lehetőség a bemutatkozásra.

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás