TÖBB MINT ISKOLA!

Élsportolóink személyiségfejlesztése

Az „Élsportolóink személyiségfejlesztése” c. pályázat megvalósítása 1. részében Dr. Benyus Zsuzsanna gyermekpszichiáter-pszichoterapeuta tartott foglalkozásokat, mely a Williams Életkészségek ® program diákok számára is kidolgozott tematikája mentén haladt. Ezen alkalmak során a mindennapokban hatékonyan alkalmazható stresszkezelő és kommunikációs technikákat ismerhettek meg diákjaink.

– bemutatkozás, a program ismertetése, csoportszabályok, stresszelméleti alapismeretek

– helyzetelemzés készségének kialakítása naplójegyzet technikával

 – döntéshozás FILÉ® négy   kérdés technikával

– hatékony beszéd és figyelmes meghallgatás készségének gyakorlása

– feszültséglevezető kognitív és relaxációs technikák

– problémamegoldás és asszertív kommunikáció

– nemet mondás készsége: erre voltak a résztvevők a legkevésbé nyitottak

– az empátia készségének fejlesztése, lezárás

(A Williams LifeSkills Program egy nemzetközi jogvédelem alatt álló szellemi termék.)

Két dolgot emelnék ki a 8×2 óra foglalkozásból:

A helyzetelemzés készségének kialakítása azt jelenti, hogy a tanulók minden este naplót vezetnek, és az aznapi stresszhelyzetet végiggondolják, elemzik, hogy: objektíven mi történt, mit gondoltak, mit éreztek (melyik érzést hány %-ban), hogyan viselkedtek, mi lett a következménye, milyen következtetést vontak le a helyzetből. A szituációkat rendszeresen végiggondolva olyan készségre tesznek szert, mellyel TUDATOSAK tudnak lenni a jövőben.

 A másik pedig a FILÉ kártya, melyet azóta is maguknál tartanak. Ha mind a 4-szer igennel válaszolunk a képen látható kérdésekre, akkor  végiggondoljuk a problémamegoldásról, önérvényesítésről, vagy nem-et mondásról tanultakat. Ha 1-szer is nem-et mondtunk, az átkeretezést, gondolatstopot, figyelemelterelést, vagy a relaxációt vesszük elő a tarsolyunkból. A foglalkozások nagyon nagy hátránya az volt, hogy tanulmányi időn kívül kellett szerveznünk, és sportolóink közül néhányan hazamentek tanulni, nem tudtak minden héten időt szánni a programra.

Folytatásként jógaoktatóm, Kocsis Ilona vezetésével az önismerettel, valamint a hétköznapi tudatossággal ismerkedhettek meg diákjaink.

  • Ha tudunk valami nagyon pozitív dologra gondolni, meg az ellenkezőjére is, akkor befolyásolni tudjuk a gondolatainkat.
  • A változást akarni kell, elhatározni, mindent megváltoztatni, ami oda vezet. Tudatossággal. Lelassítjuk az ismétlődő, rossz érzéseket, FELSZELETELJÜK, hogy észrevegyük a buktatót, hogy tudjunk változtatni.

A beszélgetésekről videofelvételeket készítettünk, amit a facebook-csoportunkban közzéteszünk. (A „HIGGY ÖNMAGADBAN!” nevet választották a csoportnak a diákok.)

            A Satyananda Yoga alapítványtól rendelt Yoga Nídrá könyv és CD melléklete egy olyan technikával ismertette meg diákjainkat, mellyel kb. 25 perc alatt az iskolából hazaérve ki tudják pihenni fáradalmaikat; versenyek, versenyszámok között el tudnak lazulni, ki tudják zárni a zavaró tényezőket, könnyen elalszanak.

            A tanulmányi kirándulást pedig először betegség, majd az időjárás miatt kellett elhalasztanunk. A pécsi Mecsextrém parkban az erdei bobbal kezdtük az egyre nagyobb bátorságot igénylő kihívásokat. A lányok először nem mertek bobozni, de nem sokat kellett noszogatni őket. A fiúkra bízták magukat. Az alpesi kötélparkban, a tiroli csúszópályán aztán ki kellett lépni a komfortzónájukból. Halálmegvető bátor-sággal szaladtak elöl a fiúk az irdatlan magasságban, kicsit félve követték őket a lányok; bíztatták, segítették, vezették egymást. Lazítésképpen rodeóbikáztak, lőszimulátoroztak, gokartoztak. Türelmet, kitartást, alázatot, toleranciát, önérvényesítést tanulhattak a nap folyamán. Nagyon nagy élmény volt a diákoknak. Még egy hét múlva is emlegették az iskolában.    Köszönjük a lehetőséget a BTST-nek, szervezőként is nagyon sokat köszönhetünk a pályázatnak.

A program zárása után két héttel összeültünk, elmesélték, hogy hogyan tudták az elmúlt időben hasznosítani a tanultakat. Jutalmul PSN Zrt. strand belépőjegyeket kaptak diákjaink. Egyöntetűen szeretnék a programot jövőre is folytatni.

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás