NTP pályázat

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával a 2017/2018. tanévben megvalósuló projekt:

A Baptista Tehetségsegítő Tanács munkájának fejlesztése

(NTP-HTTSZ-17-0004)

A program célja, hogy a baptista intézményekben a tehetséggondozó munka a Komplex Tehetségtámogató Stratégia alapelvei szerint egységes szakmai elvek mentén az intézményi specifikumok figyelembevételével megvalósuljon.

Ehhez az intézmények számára szakmai fórumokat szervezünk, ahol az előadások mellett lehetőség nyílik a tapasztalatcserére is.

Jó gyakorlatunkat, a Baptista Talentum Programot 4 intézményben kívánjuk bevezetni, melynek hatásvizsgálatához, nyomon követéséhez saját fejlesztésű elektronikus tehetségazonosító és pedagógiai támogató rendszer kifejlesztése a célunk.

Bővíteni kívánjuk Tehetségalapunkat, mely által a baptista intézmények diákjait, pedagógusait egyaránt tudjuk támogatni közvetlen vagy közvetett támogatási formák által.

Tehetségpont regisztrációra ösztönözzük intézményeinket, ehhez a már minősített TP-ok belső tudásmegosztással, intézményi látogatás felajánlásával segítséget nyújtanak, szaktanácsadóink a területi kiegyenlítettség érdekében 3 kistelepülésen, 2 komplex fejlesztendő járásban lévő intézményben egész éves szaktanácsadást biztosítanak.

A Tanács tehetségsegítő tevékenységének széles körben történő megismertetését országos és regionális médiumok által, honlapon, közösségi oldalon és videómegosztó portálon való folyamatos tájékoztatással kívánjuk elérni.

Továbbá partnerbővítő alkalmakon kívánjuk a partneri, támogatói körünket bővíteni.